11.rész

Seena szemszöge

Másnap reggel Kris karjaiban ébredtem. Óvatosan felültem, hogy nehogy felkeltsem, a még alvó fiút. Ránéztem. Arca csillogott az ablakon bevilágító nap sugaraitól. Az egész lénye vonzott magához. Végigsimítottam tökéletes arcvonalain, és közben csak mosolyogva bámultam őt. Hallani lehetett minden egyes lélegzetvételét, és azt, ahogy halkan szuszog mellettem.  A szívem megremegett. Úgy érzem, hogy a Zico által hagyott űr sokkal elviselhetőbb, ha ezzel az emberrel vagyok. Eddig minden egyes alkalommal ott volt nekem, mikor szükségem volt valakire. Hálás vagyok neki ezért, valamint kissé szégyenlem magam,hogy eddig oly elutasítóan viselkedtem vele szemben. Félénk, kis puszit leheltem homlokára.
-Sajnálom.-majd megfogtam egyik kezét, s szorosan megmarkoltam mancsaimmal.
 Kris, erre az érintésemre, már kinyitotta szemeit. Hirtelen ugrottam egyet, ám kezemet nem vettem el. Először meglepetten nézett rám, majd ő is végigsimított arcomon, mint én pár perce az övén.
-Mit sajnálsz?-kérdezte egy ásítás közepette, majd ő is felült, s kérdőn rám nézett. Éreztem, ahogy arcom elönti a pír.
-Azt..-sóhajtottam.- Azt, hogy elutasítóan bántam veled. Nem érdemelted meg. Sajnálom.-közben lehajtottam fejem, hogy még véletlenül se kelljen szemeibe néznem.
-Nem kell sajnálod semmit.-s közben megfogta államat. Ez az amitől féltem. Farkasszemet néztem, gyönyörű, mogyoróbarna szemeivel. A testem megremegett, a gyomrom, pedig görcsbe rándult, s szívem egyre hevesebben dobogott.
-Mm.-válaszoltam, alig hallhatóan. Kris még mindig államat fogta, s az arca, ami pár másodperce fél méterre volt tőlem, most már csak pár centire lehetett enyémtől. Ajkait résnyire szétnyitotta, s még jobban közelített felém. Szemeit lehunyta. Ám mielőtt megcsókolhatott volna, oldalra fordítottam fejem, s így ő nem szám, csupán arcom puszilta meg.
-Ne haragudj.-mondta bocsánatkérő hangon, s közben a padlót kémlelte.
-Nem haragszom. De nekem ez túl korai. Értsd meg kérlek.-vakartam meg fejem. Nem arról van szó, hogy nem vágytam a csókjára, mert hazudnék ha ezt mondanám. Csupán nem állok még rá készen. Nem vagyok még túl Zicon, valamint még magam sem tudom, hogy mit érzek Kris iránt.
-Na gyere.-álltam fel, és karjánál fogva rángatni kezdtem.- Már biztosan keresnek minket.
-O-oké.-mondta kissé dadogva.
Odaléptem az ajtóhoz, de a kilincset nem nyomtam le.
-Tudod, hogy ma fellépés. Szóval adjunk bele mindent!- közben magasba emeltem jobb karom.
-Biztos jól leszel a tegnapi után?-kérdezte együtt érző hangon.
A mosoly arcomról rögtön lehervadt.
-Ne félts engem. Megleszek.-s közben próbáltam mosolyt erőltetni arcomra.
-Én vigyázok rád.-erre nem válaszoltam semmit.
 Kris hirtelen megfogta kezem, amit összekulcsolt az övével. Lenyomta a kilincset, és kiléptünk at ajtón. A tornaterem felé vettük az irányt. A kezem még mindig nem engedte el. Így sétáltunk némán, egymás mellett. Aztán eszembe jutott, hogy az utóbbi két napban nem beszéltem Takuyával. Előkaptam telefonomat, s tárcsáztam a számot.
-Kit hívsz?-súgta nekem Kris.
-Takuyát. Japánba kellett utaznia, a nénikémet kísérte. Ezért nincs most itt az osztály közös programján.-magyaráztam. Kris csak bólintott, hogy érti. Pár másodperc múlva, már drága bátyám, csilingelő hangját hallgathattam.

Nana szemszöge

-Jó reggelt, angyalom!-kiáltott Zico füleimbe, s én erre rögtön felpattantam az alvóhelyemről.
-Hé..ezt most miért kellett?-kiáltottam vissza rá, majd újra eldőltem a párnákra.
-Csak úgy.-rántott egyet a vállán.-Na gyere már..-s karom kezdte húzni.-Már mindenki fent van, te nőszemély.
-Jól van anyu, csak még 5 perc!-mondtam kissé viccelődve.
-Na jó.-leguggolt mellém, s oldalamat kezdte el csikizni.
-Ne! Hagyj békén! Elég, felkelek!-nevettem.
-Ajánlom is.-majd egy puszit lehelt homlokomra. Igaz is, mi most együtt vagyunk. Azt hiszem. Felültem, majd körbepillantottam a hatalmas teremben. Rajtunk kívül, már senki sem volt bent. Kai helyét néztem. Az az idióta..
-Figyelj Zico..-kezdtem bele mondandómba.
-Hm?-nézett mosolyogva rám. Megremegtem. Milyen ritkán látni őt őszintén mosolyogni. Annyira aranyos.
-Hát izé..-nyomtam közben egymásnak két mutatóujjam.-Akkor most mi..
-Együtt vagyunk.-fejezte be helyettem a mondatot.-Na gyere.- majd felsegített a földről. Összekulcsolta kezeinket, és úgy mentünk ki az ajtón. Némán mentem mellette, s gondolataimba mélyedtem.
Fogalmam sincs, hogy mi üthetett belém tegnap este. Megnyugtató volt Zico karjai közt lenni. Ugyanakkor közel sem váltott ki belőlem, olyan erős érzelmeket, mint Kai. Viszont volt valami Zicoban, ami teljesen megragadott, bár magam sem tudom, hogy mi. Ő segíthet elfeledtetni velem Kait. Így van. El kell őt engednem. Örökre..

A reggelinél feszült hangulat uralkodott. Én Kait, valamint Seenát néztem. Ők ketten meg engem és Zicot. NiChan is értetlenül állt a dolgok előtt.  Újdonsült barátom nevettetni próbált. Hol a kajával játszott, ahogy magára rakta a szalámit, hol pedig meg-meg bökte oldalamat, amitől nekem akaratlanul is nevetnem kellett. Olyan, mint egy kisgyerek. Miután mindenki elfogyasztotta reggeliét, felálltunk s mindenki saját próbaterme felé igyekezett. Kai mellett mentem ki az ajtón, aki kitudja, hogy direkt vagy nem szánt szándékkal, de nekem jött, ezzel engem az ajtófélfához lökve. Magamban puffogtam. Már csak azért sem fogok gondolni és figyelni rá. Bevártam Zicot, és kézen fogva mentünk saját termünk felé.
-Szóval angyalom. Használjuk ki a maradék két órát, és gyakoroljunk. Oké?-vette le közben pulcsiját.
-Őő..-kezdtem bele mondatomba.
-Vagy netán valami mást szeretnél?-nézett rám kajánul.
-Nem, nem dehogy!-tettem kezeimet magam elé.-Te perverz...-suttogtam.
-Hallottam ám!-nevetett. Én csak megforgattam szemeimet. Megszabadultam én is pulcsimtól, majd a magnóhoz sétáltam, bekapcsoltam, s a zene ritmusára mindketten mozogni kezdtünk.
1 és fél óra gyakorlás után fáradtan dőltünk egymásra a padlón.
-M-meghalok.-nyögte ki zihálva barátom.
-Én is.-nyögtem, s felálltam, hogy vizet hozzak.
-Hozz nekem is, légyszíves.-nézett rám Zico izzadságtól csöpögő arccal.
-Tessék, drágám.-adtam kezébe az üveget.
Ő csak elmosolyodott. Már megint az az érzéki mosolya..
-Na.-pattant fel.- Még egyszer utoljára, és utána megyünk öltözni.-hangsúlyozta a megyünk szót, miszerint kettesben akar átöltözni.
-Á-á-á.-ingattam mutatóujjam.-Nem öltözök veled.-jelentettem ki, majd rámosolyogtam.
-A franc..-sóhajtott. Én csak nevettem rajta.
-Na kezdjünk neki.-pattantam fel én is.

Már a szám vége felé jártunk, mikor is, én szerencsétlenség, megbotlottam saját lábaimban, s próbáltam az egyetlen elérhető dologba kapaszkodni. Kinyitottam szemeimet. Zico nadrágja volt a kezemben, amit sikeresen lerántottam róla. Arcom lángvörösen égett. Felnéztem rá, majd hatalmas nevetésbe törtem ki. Drága barátom fekete alapon lévő, Hello Kittyt ábrázoló alsót viselt. Legalább az nem jött le a nadrágjával együtt.
-Nagyon cuki.-szólaltam meg, s közben hasam fogtam a nevetéstől.
-Héé. Naa..Ne nevess már…!- csitított.
-Bocs.-s közben könnyeimet törölgettem.
 -Egyébként. Mi van, így beindultál? Már a nadrágot szeded le rólam?-nézett rám kaján vigyorral az arcán. Újra rákvörös lettem.      
 -Hülyeee!-próbáltam játszani a sértődőtett, de nem sikerült abbahagynom a nevetést.

A kis incidensünk után, együtt mentünk ki a teremből. Én még mindig kuncogtam. Zico próbált csitítgatni, sikertelenül, így aztán rám hagyta. Megálltunk a női öltöző előtt, s ő hosszasan megcsókolt.
-Bent találkozunk.-azzal elsietett.
Nagy szerencsémre én érkeztem leghamarabb. Nem igazán tudok így Seena, vagy akár NiChan szemébe nézni. A lehető leggyorsabban átöltöztem, s mentem a fiúk öltözője felé. Megálltam az ajtónál. Mindenféle kuncogás, nyögés, és visítás hallattszódott ki.
-Anyám..ennyi idiótát egy rakáson.-tapasztottam homlokom a falnak.
Kicsivel később nyílt az ajtó. Felkaptam a fejem. Arra számítottam, hogy Zico lesz. Ám nagyon tévedtem. Kai állt előttem. Akaratlanul is megbámultam őt. Sötétbarna haját, kreol színű bőrét, érzéki száját, és gyönyörű szemeit. Ahogy észrevettem ő is alaposan végigmért, majd se szó, se beszéd, mintha ott sem lennék, elhaladt mellettem. Fájt, rettentően. De már eldöntöttem, hogy nem figyelek rá. Nagy levegőt vettem, és a falnak dőltem. A következő ember aki kilépett, már Zico volt. Mosolyogva átölelt, s gyengéd csókot lehelt ajkaimra üdvözlés képpen.
-Akkor. Fighting, angyalom!-emelte magasba izmos karját.
-Fighting!-tettem én is ugyanezt.

 Az előadóban már semmi sem vonta el a figyelmem a fellépésünkről. Az események hamar lezajlottak. Minden páros, valamit szóló énekes hibátlanul énekelte és táncolta végig saját számát. Az eredményhirdetésnél persze mindenki izgult, a felsőbb éveseket is beleértve. Zico és én Seena és Kris mellett álltunk. Lopva Seenára pillantottam, aki erősen karolt Krisbe. Talán ők is összejönnek egyszer. Szégyelltem magam, azért, hogy ily hamar összejöttem Zicoval. Nem így terveztem. Egyszerűen így alakult. Pár másodperc múlva közölték, hogy a zsűri döntött. Mi, a 2. évfolyam nyertünk. Egyszerre sikítottunk fel. Zico felkapott, s párszor megpörgetett a levegőben, majd karjaiban tartva megcsókolt. Ez a csók más volt, mint az előzőek. Érzékibb. Olyan volt, mintha közelebb, sokkal közelebb kerültem volna hozzá. Viszont kedves tanáraink továbbra is titkolóztak, s az isten minden kincséért sem árulták volna el nyereményünket. Egyre kíváncsibb lettem.

A sikeres nap után, az egész osztály elment ünnepelni a Candybe. Természetesen én újdonsült barátommal tartottam. Kezdtem úgy érezni, mintha átvettem volna Seena helyét. Nem volt ott az a két lány, akit barátnőmnek mondhattam. Egyszerűen képtelen vagyok a szemükbe nézni. Seena és NiChan a B.A.P-vel, valamint Krissel volt egy asztalnál. Nekem meg hallgatnom kellet, ahogy HaYoon a bátyámnak nyávog. Még mindig irritáló. Az este folyamán többször is próbált nyalni nekem, két barátnőjével együtt. Hiába vagyok Zicoval, a véleményem róla és a másik kettőről mit sem változott. Zico egy pillanatra sem szakadt el tőlem. Jól esett a törődése. Alapjában véve nem volt rossz kedvem, sőt.

 Fogalmam sem volt, hogy hányadik sörömet ittam éppen, csak vedeltem. Zico közelebb húzott magához, és nyakam kezdte csókolni. Megremegtem. Hihetetlenül jól esett. Kezeit feljebb vezette combomon, s lassan benyúlt a szoknyám alá. Kezei már majdnem elérték intim pontomat, amikor UKwon felkiáltott.
-Fúj! Ne itt kúrjatok már! Menjetek szobára!-mutatott közben a lépcső felé.
Én kicsit távolabb csúsztam Zicotól, és elnevettem magam.
-Persze, persze.-legyintettem. Zico viszont láthatóan fontolóra vette a dolgot, mire én beleütöttem vállába.
-Áú!-szisszent fel.- Ezt most miért?-nézett rám értetlenül.
-Hát csak úgy.. Te Hello Kitty fan.-nevettem el újra magam, mikor kedvesem alsójára gondoltam.
-Ó, basszus. Akadj már le erről.-tette karba kezeit, és úgy csinált, mint aki éppen duzzog.
-Jó, befejeztem.-nevettem még mindig.
-Látom, baby.-nézett rám, s kicsit oldalra fordította fejét.- Na adj egy csókot.-kezét tarkómra tette, és úgy húzott közelebb magához. Csókunkat a mikrofon visító hangja szakította meg. Az irritáló hang irányába fordítottam fejem. Egy alak állt a színpadon, és sikeresen fellökte a mikrofont. Eléggé részeg lehetett. Lassan megfordult, s szívem nagyot dobbant, mikor megláttam az arcát. Kai..Istenem. Megsajnáltam őt. Nem maradhat ilyen állapotban itt.
-Zico..-fordultam barátom felé.
-Tessék, angyalom?-nézett mosolyogva rám.
-Figyelj..-kezdtem kissé szégyenlősen.-Nem lenne gond, ha hazakísérném Kait? Nézd meg szerencsétlent. Hót részeg, de persze mindenki tojik a fejére.-lenéztem az ölembe.-A legjobb barátom volt. Rossz így látnom őt.-néztem újra Zico szemeibe.
-Aiish..-fújt egyet.-Rendben. Hazakísérheted. De ígérd meg, amint hazavitted hazamész és felhívsz. És ne menj be a házba vele. Oké?-sorolta feltételeit.
-Rendben! Köszönöm, drágám!-ugrottam nyakaiba, majd lágy csókot nyomtam finom ajkaira.-Később hívlak.-elköszöntem a többiektől, és bukdácsoló ex legjobb barátom felé vettem az irányt.
Felmásztam a színpadra, felállítottam a mikrofont és dühös szemekkel Kai felé fordultam.
-Nana! Ó, Nana!- borult a nyakamba. Kész..Totál részeg.
-Most miért csináltad ezt?- fújtam egyet. -Na gyere szépen. Hazaviszlek…- átöleltem vállát, s úgy indultunk a kijárat felé. Nem ellenkezett, hagyta, hogy vezessem. Kint megcsapott minket a hideg, novemberi szellő. Összehúztam kabátomat, majd Kaiét is. Az úton egy szót sem szóltunk egymáshoz. Ziconak hálás voltam, amiért nem rendezett jelentet, és beleegyezett, hogy hazavigyem. Most viszont megint kétségek gyötörnek. Félek, hogy nem fogom tudni elengedni őt. Túlságosan szeretem. Ugyanakkor kezdek jobban kötődni Zicohoz is. Nem értem..Segítsen valaki.

Viszonylag hamar a házhoz értünk. Bementünk a kapun. Az ajtó előtt megálltunk, és én Kai zsebeiben kezdtem kutatni, a kulcsok után. Eddig egyikben sem leltem meg. Már csak nadrágja elülső zsebe volt hátra. Benyúltam, majd tapogatni kezdtem a zsebben, s sikeresen előhúztam a kulcsot. Kai összerezzent, én pedig fülig pirosodtam. Azt hiszem véletlenül rossz helyre nyúlhattam. Kinyitottam az ajtót, s szinte beestünk rajta. Levettem először az én, majd Kai kabátját és sálját, majd a kanapé felé kezdtem rángatni. Már félúton járhattunk, amikor hirtelen felkapott az ölébe, s így végül ő vitt engem a kanapéhoz. Lefektetett rá, majd fölém hajolt. Simogatni kezdte arcomat, és közben mélyen szemeimbe nézett. Tekintete mérhetetlen fájdalmat sugárzott, ugyanakkor ott motoszkált benne a fel-fel lobbanó vágy is. Ő sem, és én sem szóltam semmit. Egyik kezét combomra csúsztatta, s egyre feljebb haladt legérzékenyebb pontomig, majd bugyin keresztül simogatni kezdett. Nagyon jól esett. Elégedett sóhaj hagyta el számat. Ajkai egyre jobban közeledtek felém, s eközben sem hagyta abba a simogatást. Ajkát mohón enyéimre tapasztotta, és szenvedélyes csókban forrtunk össze. Olyan jó érzés volt újra karjai közt lenni. Keze feljebb siklott, majd pólómat kezdte felhúzni.  Itt hirtelen ellöktem magamtól. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem élveztem, de én nem vagyok ilyen. Ott van nekem Zico, valamint ha ő nem lenne, akkor sem mennék bele. Hiszen hót részeg. Nem akarom így az elsőt. Nem volt időm tovább gondolkodni, Kai újra közeledett felém, s nyakamba csókolt. Újra megremegtem. Erőt kellett vennem magamon.
-Kai! Kérlek engedj el! Tudod jól, hogy nekem barátom van!- itt már lelöktem magamról, és felálltam. Mélyen szemeibe néztem. -Én..Én már nem akarok tőled semmit. Azt akarom, hogy ez a te részedről is így legyen. Ne keress engem. Ne gyere a közelembe. Ha lehet amennyire csak tudsz, kerülj el. - a szívem szakadt meg, amikor ezeket a szavakat kimondtam neki. Mindig is vágytam rá, az egész lényére. De megbántott, nekem pedig lehetőségem nyílt újrakezdeni valakivel, aki segíthet őt is elfelejteni. Muszáj végleg elengednem őt. Megfordultam, és indulni akartam az ajtó felé, mikor megragadta csuklómat.                                                                                                                                 -Nana! Kérlek ne csináld ezt! Ne tedd ezt velem! Hogy kérhetsz tőlem ilyeneket? Azt hiszed képes leszek rá?-nézett rám könnyes szemekkel.
-Képesnek kell lenned rá.-letöröltem ujjammal a könnycseppeket arcáról.- Köszönök mindent. Ég veled, Kim JongIn.-halvány mosolyt erőltettem arcomra, és futottam az ajtó felé. Kabátomat csak kezembe kaptam, nem vettem fel. Az ajtót feltéptem, ami nagy hanggal csapódott be mögöttem. Hátrafordultam.
-Szeretlek.-suttogtam. A könnyeim utat törtek maguknak, és sírni kezdtem. Felkaptam kabátomat, s lassan, kullogva hazafelé vettem az irányt.

Seena szemszöge

Néhány hónappal később.
NiChannal eléggé jó barátok lettünk. Minden egyes nap vele, és Krissel voltam. Most, hogy egyre jobban megismertem Krist, kiderült, hogy tényleg nagyon rendes. Mindenben számíthattam rá. És azóta, hogy akkor a teremben elutasítottam, nem is közeledett és semmi nyomasztó dolgot nem tett. Hálás voltam neki, amiért figyel rám, és időt ad nekem. Ami Zicot és Nanát illeti. Ahogy észrevettem elég jól megvannak. Mintha Zico is megváltozott volna, jó irányba. Én pedig, már majdnem, teljes egészében túl tettem magam rajta. Nanát, viszont nem tudom mi lelte. Valószínű, hogy azt hiszi haragszom rá, amiért Zicoval van, és ezért nem is jön a közelünkbe már hónapok óta. Igaz, hogy először haragudtam rá, de ez nagyon hamar el is szállt. NiChan mesélt nekem róla és Kairól. Sajnálom Nanát, nem lehetett könnyű neki sem. Viszont azt nem értem, hogy  NiChannal miért nem beszél. Az órákon sem mellette ül már. Nana Zicora jó, Zico Nanára rossz hatással van. Teljesen a hatalmába kerítette. Ettől eltekintve én felszabadultabb, nyíltabb és kedvesebb lettem.

Mint az elmúlt 1 hónapban minden nap, ma is Kris kísért haza a suliból. Lassan ballagtunk egymás mellet. Nem volt semmi témám, amit fel tudtam volna neki hozni. A csend egyre kínosabb lett. Óvatosan meglöktem, mire ő vissza lökött. Elnevettük magunkat. Pár perc múlva megérkeztünk a házunkhoz. Bekísért a kapun, egészen az ajtóig. Igaz, hogy ő kísér haza, de még eddig soha sem jött be. Ideje ezen változtatni.
-Nincs kedved bejönni??- kérdeztem kedvesen. Láthatóan meglepte hirtelen kérdésem.
-Nem akarok zavarni.-mosolygott, s már adta volna szokásos homlokpuszimat.
-Ugyan már. Egyáltalán nem zavarsz. Na gyere már!- fogtam meg a kezét, és húzni kezdtem be az ajtón. A keze mintha remegett volna. Felkuncogtam. - Nyugi, ha attól félsz.. a bátyám nincs most itthon.-szorítottam erősebben kezét. Igen, Takuya ismét sokat tartózkodik Japánban.
-Pff. Ugyan már! Miért félnék tőle, pont én?- vigyorgott rám.
Én csak elmosolyodtam. Láthatóan nem erőssége a hazudozás.
Levettük kabátunkat és cipőinket, majd beljebb tessékeltem.
-Érezd otthon magad!.-majd a kanapé felé kezdtem húzni. Lenyomtam a puha párnákra.
Ő csak meglepően nézett körbe, s elégedettségét egy bólintással nyugtázta.
-Kérsz valamit?- indultam el a konyha felé.
-Nem köszönöm.-válaszolt kissé szégyenlősen.
-Szóval kérsz. Értettem.-azzal nevetve végleg otthagytam.
Két gőzölgő, forró kakaóval tértem vissza. Hadd melegítse fel. Hideg volt kint, és én is jól átfáztam.
-Tessék.- és kezeibe nyomtam az italt, majd lehuppantam mellé. Belekortyolt a kakaóba, majd végignyalta száját. Rögtön elpirultam. Elfordítottam fejem, és én is inni kezdtem. Mikor már valamelyest lenyugodtam visszafordultam.
-Seena..- nézett rám, s közben letette a bögrét az asztalra. – Tudod úgy gondoltam, hogy nem lenne-e kedved…-itt elhalkult.- talán.. eljönni  a vidámparkba?-nézett rám kiskutya szemekkel. Mosolyra húzódott a szám.
-Persze. Miért ne? Szívesen elmegyek.-közben letettem én is bögrémet.- És ki jön még?-néztem rá fürkésző tekintettel.
-Hát..tudod én úgy gondoltam, hogy csak mi ketten.-nézett le a földre, s közben kezeit tördelte. Milyen aranyos. Szóval ez most egy randi? Nyeltem egy nagyot. Gondolkoztam. Már lassan 3 hónap telt el, mióta szakítottunk Zicoval. Azt hiszem...
-Rendben, elmegyek veled.- mosolyogtam rá.

NiChan szemszöge

Lassan 3 hónap telt el az előadás óta. Nana továbbra sem közeledik sem felém, sem Seena és sem Kai felé. Az utóbbi kettő, részben érthető. De, hogy felém sem? Haragudtam rá ezért. Az első pár hétben gondoltam rá, hogy beszélek vele, de aztán letettem róla. Majd ha akar valamit szól, tudja, hogy hol keressen. Eközben szorosabb barátságot kötöttem Seenával, és Krissel, aki időközben legjobb fiú barátja lett, és nem utolsó sorban DaeHyunnal. Volt, hogy elvitt fagyizni, olykor étterembe. De akkor, és most is, csak barátok vagyunk. Seena elmondása szerint nincs közte és Kris között semmi. Úgy gondolom idő kérdése az egész. Csodálom Krist, hogy ennyire türelmes, és közben mindig mellette áll és törődik vele. Ami engem és L.Joe-t illet. Minthogy Nanával eltávolodtunk, így vele sem beszéltem. HaYoon ölebe továbbra is a nyakán csüngött. Hiába mondják, hogy az idő begyógyítja a sebeket, az én megsebzett szívem fájdalmán hangyányit sem enyhített. Fáj bevallani, de ugyanúgy, tiszta szívemből szeretem őt.

A suli folyosóján sétáltam a terem felé, amikor hangos kiabálásra lettem figyelmes, egyenesen a hátam mögül.
-Te kis ribanc! -most már tisztán hallottam, hogy egy lány ordítozik.  Hátrafordultam.
-Igen te!-mutatott rám. Ledöbbentem. HaYoon hisztizett, és futott felém. Most ez nekem magyaráz? Körbepillantottam. Mögöttem senki nem volt. HaYoon után, mint egy birkacsorda haladt a tömeg, és többen is kiabálták, hogy  "Csaj bunyó lesz".  A nyálcsorgató öleb megállt előttem.
-Te kis mocsok. Elveszed más barátját?-lökött meg két kezével, amitől én pár lépést tettem hátrafelé. Kezdtem ideges lenni.
-Elmagyaráznád, hogy mégis mi a fenéről hablatyolsz itt nekem?-akadtam ki. Mit képzel ez?
-Tudom jól, hogy miattad szakított ma velem L.Joe. - erre a mondatra akaratlanul, de kis mosoly húzódott a számra. Felnevettem.
-Most meg mit nevetsz te kurva?!-csattant fel idegesen. Esküszöm olyan, mint egy csivava.
-Szóval ennyi volt? Ott is hagyott?-kérdeztem gúnnyal a hangomban.
-H-hogy mi? Mit képzelsz magadról?-majd megragadta a hajamat. Elöntött a düh. Védekezésképpen én is beleragadtam platinaszőke hajába. A HaYoon mögött álló tömegből többen is azt kiáltották, hogy "Hajrá NiChan!". Már épp pofonra emeltem a kezem, mikor egy kéz megragadta csuklómat.
-Hagyjátok már abba! -kiáltott ránk Nana. HaYoont ellökte tőlem, s az én kezem még mindig fogta. Idegesen a lány felé fordult.
-Jó lenne ha leállnál drágaságom. Byung azért szakított veled, mert unja a folytonos nyávogásodat. Rosszabb vagy, mint egy csecsemő. Mást sem hallani tőled, csak a nyáladzást. Annyi eszed van, amennyi látszik. Képtelen vagy felfogni a csöppnyi agyaddal, hogy megkeseríted a bátyám életét? Emellett te, és a két másik drága barátnőd..- mutatott közben a lányokra.- is olyanok vagytok, akár a piócák. Tapadtok az emberre. Élősködtök rajta. Seenát is magára hagytátok miután szakított Zicoval. Undorítóak vagytok. Tűnjetek a szemem elől!- teremtette le HaYoont Nana. Idegesen megfordult, engem pedig kezemnél fogva húzott magával, ki, egészen az udvarig. Egy padhoz irányított, és oda ültünk le. Így ellógtuk az utolsó óránkat.
-NiChan..-kezdett bele egy nagy sóhajtás után.- nagyon sajnálom, hogy az utóbbi időben téged is, és Seenát is messziről elkerültelek. Az igazság az, hogy féltem a szemetekbe nézni. Féltem, attól, hogy mit gondolhattok rólam, amiért összejöttem Zicoval. Hiányoztok, és szeretném, ha olyanok lennénk, mint régen. -majd magához rántott és megölelt. Örülök neki, hogy nem csak én éreztem magam rosszul, amióta nem beszéltünk. Egyik kezemet hátára tettem, és simogatni kezdtem azt.
-Te buta!-ütöttem meg kicsit hátát, mire ő halkan felszisszent.- Nekem is hiányoztál..-távolodtam el tőle, és szemeibe néztem.
-Én tényleg sajnálom.-hajtotta le fejét.
-Megbocsájtok. És zárjuk le ezt.- mosolyogtam rá, mire ő felemelte a fejét és visszamosolygott.
-Köszönöm.
-Nem. Én köszönöm, hogy megvédtél.-néztem el az iskola épülete felé.
-Ugyan már.. Elegem van abból a csajból. Beszéltem L.Joeval. Róla és arról az idiótáról, valamint róla és rólad. Hidd el, sokat szenved ő is a köztetek történt dolog miatta. A csajtól meg már hánynia kell. Azt hiszem, tényleg szeret téged..NiChan. Elszúrta és hülyén csinálta a dolgokat, de attól még így van. Remélem, egyszer megoldódik köztetek a dolog.-mosolygott rám. Elgondolkoztam.
-Tudod, Nana. Én már nem igazán tudom elhinni, hogy szeretne.-közben felnéztem az égre.
-Ismerem őt annyira, hogy tudjam így van.- tette kezét vállamra.
A következőkben nem szóltunk egymáshoz, csupán az eget kémleltük. Mindketten elvoltunk foglalva saját gondolatainkkal. L.Joen agyaltam. Talán, tényleg miattam szakított HaYoonnal? Megráztam a fejem. Jobb lesz nem hamis ábrándok közé kergetnem magam. Megszólalt a csengő. Felálltam, majd elköszöntem Nanától és hazafelé vettem az irányt. Egyedül, mint mindig.

Kicsivel később otthon
Anyuék hazajöttek. Azóta nem találkoztam velük, amióta átiratkoztam ebbe a suliba.
-Oh, drágáim! Annyira hiányoztatok már anyának! Gyertek ide!-ölelt magához anya engem és HimChant. Hiányoztunk..persze. Biztosan ezért nem hívtatok az elmúlt 3 hónapban, mert annyira hiányoztunk. Megforgattam szemeimet. Apa leült a nappaliba, az egyik bőrfotelbe.  Arca semmi érzelmet nem tükrözött. Csak meredt maga elé. Hát ezt meg mi lelte?
-Szívem!-szólította meg anyát.- Mondjuk el végre, hogy miért jöttünk haza.
Értetlenül álltam szüleim között. Mi a fenét akarhatnak?
-NiChan!-nézett rám komoly tekintettel, apám.- Azt akarjuk, hogy Angliában tanulj tovább.