10.rész

NiChan szemszöge

Ezt miért csináltam? Nem értem mi ütött belém. Hogy lehetek ekkora idióta? Miért csókoltam meg? Azt hiszem igaza van L.Joe-nak. Szeretem őt. Tagadhatatlanul. De köztünk nem lehet semmi. A könnyeimmel küszködtem.
-Szia NiChan!- felpillantottam az ismerős hangra. DaeHyun volt az. - Miért nem jöttél a Candybe tegnap?- nézett rám. Tényleg. Tegnap meghívtak. Teljesen elfelejtettem. Viszont, semmi kedvem nem volt most bárkivel is beszélni.
-Sajnálom. Majd bepótoljuk. Rendben?-erőltettem halvány mosolyt arcomra.
-Semmi baj. És mindenképpen. De..NiChan..van valami baj?–nézett rám fürkésző tekintettel.
-Nem. Semmi baj sincs.- ez akkora hazugság volt. Belülről ismét darabokra hullottam.
-Biztos? Mert ha van valami nekem nyugodtan elmondhatod.- jött közelebb és simogatta meg a fejem búbját. Jól esett, hogy törődik velem. De senkinek nem akarok erről beszélni. Szégyenlem a szívem.
-Biztos. Köszönöm, így lesz.-hadartam.
-Akkor rendben. De most mennem kell. Később beszélünk.-intett és már indult is a dolgára.
-Szia..-suttogtam utána.
 Bementem a mosdóba megmosni az arcomat, hogy  végre tényleg magamhoz térjek. Belenéztem a tükörbe. Szánalmas vagy NiChan. Úgy egy perce nézhettem magam, mikor hangos vihogásra lettem figyelmes.
Gyorsan elbújtam az egyik Wc fülkében. Magam se tudom mért. Ott gubbasztva füleltem. HaYoon és a két barátnője lépett be. Igaz hallgatózni nem szokás, de akaratom ellenére is hallottam, hogy mit beszéltek.
-Jaj csajok. L.Joe olyan elképesztő pasi. Nem hittem volna, hogy újra együtt leszünk. Lányok el tudjátok ti képzelni milyen jól csókol? A teste meg..ááá..- a pofám szakadt le.  Ez mind számomra nem volt újdonság. De nem akartam erről hallani, ennek a csajnak a szájából.
Már csak ez hiányzott. Nem fáj eléggé. Ezaz ÉLET..rúgj csak még jobban belém. Rosszabb már úgy sem lehet. Amikor már azt hittem elhúztak, óvatosan lenyomtam a kilincset. Füleltem még kicsit, de semmiféle hangot nem hallottam. Idegességembe kicsaptam a mosdó ajtót. Nagy koppanás és egy kiáltás hallattszódott.
 -Normális vagy ember?-kiabált HaYoon. Közben az orrát fogta, és a homlokát simogatta.
-Jajj, bocsánat! Nem tudtam, hogy bent vagy. Nem szándékos volt.- tényleg nem volt az. De azért jól esett.
-Aha persze. Azt hiszed, hogy be tudod ezt nekem adni?- még mindig kiabált. A hangjára ByungHun kijött a próbateremből, majd a bátyám és a bandája is megjelent a folyosón. HaYoon közelebb hajolt hozzám és szinte súgta.
-Látom hogy nézel rá. És jobb lesz ha leállítod magad, érted? Ő csakis az enyém.
-Mi van? Kire nézek én hogy?- értetlenkedtem.
-L.Joe-ra.-felnevetett. Ez a csaj. Kedvem lett volna elküldeni melegebb éghajlatokra, de nem tettem.
-Jaj drágaságom- kezdtem gúnyos hangon.- ne legyél már féltékeny. Köztünk nincs semmi. -itt már elhalkultam. Hallani lehetett, ahogy a fiúk közeledtek. HaYoon megvető pillantással nézett rám, és kiment a folyosóra. Sóhajtottam, majd én is kiléptem az ajtón.
-Oppaaa! - szaladt oda L.Joe-hoz .- NiChan orrba vágott az ajtóval. Nézd, hogy bepirosodott. Biztos, szándékosan tette, mert féltékeny.- közben krokodilkönnyeket csorgatott, és engem nézett. Ez a csaj. Kitépem a haját. L.Joe csak nézett rám és vigyorgott. Elegem lett. Takarodjon innen ezzel a némberrel együtt. Látni sem akarom.
-Mi történt?- kérdezte aggódóan Dae.
-Semmi.. véletlen volt.- néztem gyönyörű szemeibe. Majd HaYoonhoz fordultam.- Te pedig. Ajánlom neked, hogy messziről kerülj el engem. Különben tényleg szánt szándékkal foglak agyon verni.- forrt bennem a düh. Miket mondtam.. Egy idióta vagyok! Ökölbe szorítottam a kezem és hátat fordítva visszamentem a próbaterembe.

Nana szemszöge

Este hatalmas vihar tombolt. Szinte minden percben dörgött az ég. Unatkoztunk. Ezért a fiúk kitalálták, hogy meséljünk rémtörténeteket. Na de szuper. Nem elég, hogy félek, de még horror storykat is kell hallgatnom. UKwon kezdett mesélni.
-Egyszer volt hol nem volt. Volt egyszer egy lány, HaNa. Ez a lány énekesnek tanult, ebben a suliban. De olyan rút volt a hangja, hogy mindenki csúfolta. HaNa már nem bírta tovább, és az egyik teremben öngyilkos lett. Azt mondják az óta is itt kísért. Buuuuuu!- nevetett a végén. Én összerezzentem. Utálom az ilyeneket. Lehunytam a szemem, hogy kicsit megnyugodjak. Pár másodperc után kinyitottam. Vak sötétség. Remek. Az áram is elment. Semmit sem láttunk. Nicolenak ki kellett mennie a mosdóba, de egyedül nem mert. Végül minden lány vele tartott. Telefonjainkkal világítva mentünk ki a teremből. Én mentem leghátul. A többiek folyton sikítoztak. Úgy néz ki jobban be vannak szarva, mint én. Ők csak mentek, engem fokozatosan lehagyva. Megálltam. Oldalra fordítottam a fejem. Hatalmasat villámlott, amelyet egy még hatalmasabb dörgés követett. Összerezzentem. A hold fénye világított be az erkélyajtón. Csodálatos látvány volt az eső, ami vonzott engem. Nem éreztem félelmet. Kimentem az erkélyre, végleg elszakadva a többiektől.
A korlátra támaszkodtam, és úgy bámultam a borús eget. Olyan furcsa. El van borulva, de mégis a hold fénye mindent megvilágít. Olyan misztikus az egész. Lehunytam a szemeimet, és hallgattam az eső kopogását, ahogy a cseppek a földre hullanak. A szél iszonyatosan fújt. A hajam is tiszta víz volt már. De nem érdekelt. Úgy éreztem végre élek. Majd hirtelen valaki hátulról átölelt. Kinyitottam szemeimet, és fejemet hátra fordítottam. Ő..
-Miért vagy idekint? - kérdezte lágy hangon Zico. Az arca olyan kedvesnek hatott a hold fényében. Teljesen elvarázsolt. Újra felnéztem az égre.
-Csak azért mert az eső olyan megnyugtató.- sóhajtottam. Egyáltalán nem zavart, hogy átölelt. Jól esett.
-Az lehet, de csurom vizes vagy. És most már én is. Nem fázol?- suttogta füleimbe. Megborzongtam.
-Fázom, de nem baj. Még egy kicsit itt akarok maradni.-megfogtam a kezeit.
-Akkor itt maradok veled.- ölelt át még szorosabban. Éreztem szíve minden dobbanását. Én nem szóltam semmit. Megfordultam és belenéztem szemeibe, amibe a hold tükröződött. -Tudod teljesen megváltoztál. –mondta és közben közeledett ajkaim felé. Én kicsit megijedtem, elfordítottam a fejem. Ekkor pillantottam meg Kait és Taot, akik az ablakban álltak. Fájdalom hasított belém. Ugyanakkor Zico teljesen elvarázsolt. Nem láttam őt még ilyennek. Visszafordultam és gyengéd csókot leheltem Zico szájára. Szemeimet behunytam, és próbáltam nem Kaira gondolni, hanem élvezni a pillanatot.

Kai szemszöge

A többi fiúval a lányok után indultunk. Megakartuk őket ijeszteni. Én és Tao más irányba mentünk. A legnagyobb folyosón haladtunk éppen át. Amikor az erkély mellett elhaladtunk, megpillantottam két embert odakint. A szívem kihagyott egy ütemet. Nana és.. Zico. Zico átölelte az én Nanámat. Remegni kezdett a testem. Miért csinálod ezt velem Nana? Nem értettem. Düh árasztotta el a testem. Azt hittem ennél rosszabb már nem történhet. Tévedtem. A következő pillanatban megcsókolták egymást. Abban a pillanatban hatalmasat villámlott. Tisztán láttam mindent. Könnyek szöktek a szemembe. Nem! Én ezt egyszerűen nem tudom elfogadni. Ők ketten? Miért? Miért nem én? Minden az én hibám!
-Kai, nyugodj meg. Gyere menjünk innen.- fogta meg a vállam Tao.  Kirántottam magam, és őt torkánál fogva dühösen a falhoz vágtam. Ő csak nézett rám, majd elmosolyodott. Ekkor kapcsoltam, hogy tulajdonképpen fojtogatom legjobb barátomat. Elengedtem őt.
-S-sajnálom. Ne haragudj. Nem tudom mi történt velem.- hajtottam le fejem.
-Hű, kicsit megijesztettél. De megértelek. De most jobb ha elmegyünk innen.- Igaza van. Ő elindult. Én még utoljára ránéztem Nanáékra, majd követtem Taot. Seena mellett haladtunk el, akit látszólag ugyanolyan sokk ért, mint engem.

Seena szemszöge

A mosdóhoz érve vettem észre, hogy Nana és NiChan már sehol sincsenek. Pedig velünk jöttek. Tisztán emlékszem, hogy itt voltak. Keresni kezdtem őket. A leghosszabb folyosóra értem. Taot és Kait pillantottam meg, ahogy az ablakon bámulnak kifelé. Megálltam. Kinéztem az ablakon. Mintha villám csapott volna belém. Zico és Nana álltak kint. Egymás karjaiban. Szóval jól sejtettem. Együtt vannak. Nem tudtam a könnyeimet visszatartani. Még valahol mindig szerettem Zicot. Csak néztem, ahogy egymás ajkait falják. Közben Kai nekiment Taonak. Megijedtem. De aztán elengedte őt, és elmentek mellettem. Én csak sírtam. Most már egyre fájdalmasabban. Még mindig őket néztem. Aztán hirtelen két tenyér lapult szemeim elé. Összerezzentem. Aztán meghallottam az ismeretlen hangját..
-Seena ne sírj. Csak akkor sírj, ha veled vagyok és meg tudlak vigasztalni téged. - halkan suttogott. Maga felé fordított. Szemeiből aggodalom sugárzott. Szavai teljesen észhez térítettek és meghatottak. Nem tudom ezt mire vélni, de megbíztam benne. Kézen fogott és bevitt az egyik terembe. Ott nekidőltem mellkasának és csendben sírdogáltam. Ő közben a hátamat simogatta.
-Kris! –dörmögtem a mellkasába.
-Hmm?-kérezte kedvesen. Én felnéztem rá.
-Köszönöm. Köszönöm a múltkorit, és köszönöm, hogy itt vagy velem. - már nem volt nehéz kimondani számomra ezeket a szavakat. Biztonságban éreztem magam. Olyan volt, mintha haza érkeztem volna. Talán Kris tényleg más. És tényleg igaza volt az álombeli Taonak. Ő nem válaszolt, csak egy kis puszit lehelt a homlokomra.

Zico szemszöge

A csók után, amibe nem hittem, hogy Nana belemegy, rám nézett. Vagyis nem is rám. Inkább  mögém. Talán még mindig Seena volt ott. De már nem érdekelt. Először csak Seena miatt kezdtem Nana felé közeledni. De ez teljesen megváltozott. Ahogy megláttam itt kint.. Olyan gyönyörű volt. Mint egy ázott angyal. A hold fénye világította meg gyönyörű alakját. Teljesen elbűvölt. És a csók..Mintha a mennyekben lettem volna. Mit művel velem ez a lány?
Nana csak mosolygott rám. Én is visszamosolyogtam rá. Olyan bájos. Én ezt miért nem vettem eddig észre?
-Én..izé.. sajnálom. Ne haragudj.-nézett szemeimbe.
-Nem kell sajnálnod.- húztam magamhoz és egy puszit nyomtam homlokára.
-Mm.-bújt oda hozzám.
-Ideje lenne be menni. A végén mindketten jól megfázunk, és oda az előadásnak. És..tudod nem szeretnék megválni a golyóimtól.- nevettem.
-Hahaha.-színlelt nevetést.- Azt visszavonom. De attól még ne szúrd el.- bökött mellkason.- Na gyere.. menjünk be.-húzott magával. Seena már nem állt ott. Nem is baj. Engem most csak is Nana érdekelt.
-Menjünk angyalom.- összekulcsoltam kezét az enyémmel. Így indultunk vissza a tornateremhez.

NiChan szemszöge

Mire körbepillantottam már nem volt körülöttem senki.
-Seena!! Nana!!!- kiabáltam, de nem válaszolt senki. Hová a fenébe tűnhettek? Az előbb még mindenki itt volt.
Elindultam egy sötét folyóson, ahová se a hold, se a villám fénye nem világított be. Csak a telefonomban bízhattam. Furcsa hangokat hallottam a folyosó végéről, de nem láttam senkit. A hangok egyre félelmetesebbek voltak. Először azt hittem…

-Seena??? Nana??? Ti vagytok azok??- féltem. Újabb hangok jöttek, de most már nem csak elölről, hanem hátulról is. -Lányok ne szórakozzatok már!!!- kétségbe estem. Egyre közelebbről és közelebbről jöttek a félelmet keltő hangok. Nem tudtam merre fussak.  Vagyis nem tudtam sehová sem futni. Egyre jobban hittem a történetben, amit UKwon mesélt. Valami furcsát éreztem a jobb vállamon. Odapillantottam és egy csontváz keze pihent rajta. Azt hittem ott helyben szívrohamot kapok. -Ááááááá! HaNa, HaNa! Hagyj engem békén!-visítottam. Elkezdtem szaladni előre. De félelmetes lényekkel találtam szembe magam. A könnyeim már potyogtak. A csontváz futott utánam, én pedig beleütköztem egy félelmetes valamibe, ami lefogta a karjaimat. Nem tudtam megmozdulni. -Engedj el Hana, vagy ki vagy te!!-sikítottam újra.
A csontváz beért és láttam, hogy csupán ChunJi szalad, az eddig a biosz teremben lévő csontvázzal. Majd a velem szemben lévő fiúk levették az álarcaikat. Nem mások voltak, mint a B.A.P és TeenTop tagjai, valamint UKwon és Jun Oppa. Megfordultam. Aki lefogott levette a maszkot. DaeHyun volt az. Hatalmas kő esett le a szívemről.
-Idióták!- mosolyodtam el. - A szívrohamot hoztátok rám!-és megöleltem DaeHyunt.
-Na. Úgy nézek ki mint HaNa? - kérdezte, amikor elengedtem.
-Nem is létezik ugye?-kérdeztem kissé kislányosan.
-Nem. Persze, hogy nem. –vigyorgott UKwon. – csak rátok akartunk ijeszteni.